Mindig úgy kell írni, hogy az külalakra kellemes legyen és tartalmi szempontból feddhetetlen látszatot szüljön! Az írást ne tévesszük össze a szavakkal, az írás több, mint a szavak lapra ontott tömkelege. A szavaknak van dallamuk, az írásnak van formája, egyik egy keretrendszer, ami nem képes befogadni a másikat. Ez legyen előttünk, miközben írunk! A keret szintézise a szavaknak, amiket belső hangunk hallat, de nem képes a formában a dallamot visszaadni, hiszen az egyik dimenzió hiányzik. Ez az emberi hang, amit dallammá formál a kiejtésünk. Ezt nevezzük a beszed dallamának.
Jó, jó, rendben van ez eddig...de akkor mi az igazi dallam?? Az igazi dallam a beszed dallamával rokon, de máshonnan ered. Eredete a szívben tálalható, míg a beszed dallamának eredetet a fejben kell keresnünk. Ez a lényeges különbség! De hogyhogy ered a dallam? Igen, a dallam ered, mint egy folyo, ezert is mondjuk, hogy elszáll a dallam, hiszen a folyó is elfolyik. A dallam célja az érzelem szangvisztikus és erőszakos megszületése.
Térjünk vissza az írásra. Sajnos írásunknak nem lehet dallama, de ne keseredjünk el, lehet ritmusa, azaz egy drámai lüktetése. Amíg egy dallam attól szép, hogy melodikus, az irományunk attól érdekes, hogy a lüktetése feszültséget okoz. Majd feloldja. Fontos, hogy a feloldás ne hamis eszközökkel történjen, azaz ne dadogva és remegve, ahogy Ady Endre ( aki szerintem jobb költő,
mint Petőfi) is írta:
Ki tudja, hogy holnap mint lesz?
Tán dadogva nem emlékszem,
Tán busongva nem emlékszem.
Te voltál a mindennél több.
Itt az írás, tanuság,
Ha dadogva nem emlékszem.
Tehát a vége fele érkezve, azt mondhatjuk, hogy úgy kell élni és írni, hogy az írásunk soha ne dadogjon holnap, ha a máról tanúskodunk! Hiába is remeg a kezünk, a papír a remegő kéz alatt elnyomva is tiszta sorokért kiált. És éni is úgy kell, hogy külalakra feddhetetlen legyen, bár szerintem itt egy kis busongás belefér.
Legközelebb újra visszatérek a napi gazdaságban és a svájci hitelek 180 forintos árfolyamon történő előtörlesztéséről szeretnek gondolatokat megosztani írás formájában, abban bízva, hogy soraim dallama nem fog se busongani, se dadogni - hogy kedvenc költőmet (Ady) idézzem.
